Cikkek frisbee témában:

 

Terelő tábor

2012.08.08.

A Szarvas Tanya Portelektől 2 kilométerre helyezkedik el. A településtől földes út vezet tanyavilágon, illetve az erdőn keresztül a terelőbázisig. Portelek egy csendes kis falu, amely közigazgatásilag Jászberényhez tartozik, de tőle jó pár kilométerre van. Jászberényhez pedig közel 350km-t kell utaznunk innen, Zalaegerszegről. Nem is lenne ezzel semmi gond, mert szeretek vezetni, a kutyák is szeretnek utazni, csak az üzemanyag és az autópályadíj ne lenne olyan horribilis összeg. Hétfő délután keltünk útra, kicsit később, mint eredetileg terveztem, de az utóbbi időben ezen nem lepődöm meg. Szinte mindenhová késve, vagy épp hogy időben érkezünk, pedig régen nem volt ez így. Tehát körülbelül fél háromkor elindultunk. Kivételesen semmiért nem kellett visszafordulnunk, sikerült mindent elsőre elpakolni, illetve egy részét nem is kellett mert alig pár nappal korábban jöttem haza egy előző táborból, így ki se pakoltam, amit nem volt szükséges. Jó meleg volt, de a menetszél, később pedig az enyhe légkondi kellemes utazási körülményeket teremtett. A völgyhíd előtt pár kilométerrel volt egy kis zűr, amin vagy fél óra araszolás után küzdöttük át magunkat. Mint azt a hosszú araszolás után megpillantottuk, egy kamion fordult teljesen keresztbe az autópályán, de úgy, hogy csak a leállósáv melletti árokparton tudtunk valahogy elmenni mellette, de még így is szerencsénk volt, mert a rádióban néhány perc múlva hallottuk, hogy teljesen lezárták a pályát és kiterelik a forgalmat. Innentől akadálytalanul repültünk úticélunk felé. Az M0 is szépen folyamatosan haladt, majd miután az M5-ről is lehajtottunk, tartottunk egy két perces egészségügyi pihenőt, ami közel három órás út után a kutyáknak is jól esett. Innen már csak kb. 60km-ünk volt vissza. A táj kezdett érdekessé válni, az út néhol széles egyenes, néhol szűk kátyus volt. Valószínűleg nagy vihar lehetett előttünk, mert nagy tócsákon loccsantunk át, és a mező felett szivárványban gyönyörködtünk.   Tovább...

 

Gébárti Kutyás Tábor

2012.07.07.

Tábori beszámoló
Idén is nagyon vártuk a kutyás tábort, már hónapokkal előtte eszembe jutott és számolgattam, hogy még mennyi idő van vissza. Előkerestem a tavalyi videót, a képeket, hogy felelevenítsék a hangulatot. Tavaly sem volt zavartalan a 10 nap számunkra, ez most sem volt másként. Most ugyan a tanfolyami vizsgákat egy héttel korábbra szerveztük, de itt volt a „Kutya - a szelíd ragadozó” szeminárium szombatra, amire azért rendesen fel kellett készülnünk. Pénteken, a megnyitóra még csak egy kutyát vittem, Gantot. Mivel ő még csak 3 hete volt nálam, a távolabbi ismerőseim még nem találkoztak vele, bár az internetnek, facebooknak hála, már sokan tudtak róla. Mindenkinek hamar belopta magát a szívébe a kedves tekintetével, finoman kíváncsi viselkedésével. Gondom nem volt vele, szívesen követ mindenhová, de ha azt mondom neki valahol, hogy várjon meg, azt is megérti és türelmesen vár. Van egy alapvető mentalitásbeli különbség Árpikutya és Gant között: Gant alapvetően jófiú, nem keresi a bajt, míg Árpikutya – ha lazul a kontroll, akkor rögtön talál valami rosszaságot, így ha nem az éppen kijelölt helyén várakozik, akkor folyamatosan figyelni kell rá. Gyűjtött labdákat, lenézett a vízpartra, koldult az asztaloknál, de a tavalyi és azelőtti táborokhoz képest sokkal nyugodtabb volt, így a végén még belőle is "jókutya" lesz. No de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen pénteken Árpikutya még nem is érkezett le a táborba.   Tovább...

 

Tábori beszámoló + Árpikutya

2011.07.12.

Tábori beszámoló
Az idei Gébárti Kutyás Táborban is fantasztikusan jól éreztük magunkat. Az időjárás ugyan nem kedvezett a vízben hűsöléshez, de legalább a sportjátékokban nem izzadtunk le annyira. Volt egy kis eső is, de azért többnyire elkerült minket a viharok java.   Tovább...

 

Kutyás tábor képek

2011.07.05.

Gébárti Kutyás Tábor Már egy hónapja nem volt új bejegyzés. Történés pedig annál több. Levizsgázott a második tavaszi turnusunk, két alapfokú és két középfokú tanfolyam. Kutya-gyerek kommunikációs témában két előadást is tartottunk Zalakaroson a Holnapocska táborban, rászoruló gyerekeknek, illetőleg 10 napra kiköltöztünk a Gébárti-tó partjára a Kutyás táborba. Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk, sokat tanultunk, jól éreztük magunkat, pihenni ... na azt nem tettük. Minden este hajnalig ment a buli, főleg gyilkosos játékkal töltöttük az éjszakát és a hajnalt. Persze a másnapi kutyás foglalkozásokat sem hagyhattuk ki, így a tábor második felére az energiaitalok tartottak ébren. No de ilyen csak egyszer van az évben.   Tovább...

 

Ha csütörtök, akkor frizbi

2009.04.02.

Ismét csütörtök, azaz frizbi ezdés a Városligetben. Ma nem fogtam frizbit a kezemben, cserébe fotóztam frizbiző kutyákat. Az egyetemi előadásom miatt ismét csak rövid ideig maradtam...   Tovább...

 

Frisbee

2009.03.26.

A Városligetben jártam frisbee-s edzésen. Sajnos csak a bemelegítés és egy rövid fotózás erejéig tudtam maradni, mert 6-ra vissza kellett érnem az egyetemre. Így csak néhány nem túl frisbee-s képet mutathatok...   Tovább...

 

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2406

    Megtekintve: 2388

    Megtekintve: 2052

    Megtekintve: 1958

    Megtekintve: 1950

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info