Terelés

2013.04.23.

Ezen a hétvégén sem unatkoztunk. Tavaly nyár óta először voltunk ismét terelni Ganttal. A helyszín egy Bakony melletti falu, Hárskút. Összesen nyolcan mentünk a kutyasuliból, többen közülük először találkoztak birkákkal.

Utoljára előző év augusztusában voltunk egy terelő táborban, Gant ott ismerkedett meg a juhokkal először, nagyon megszerettük a terelést. Sajnos azóta nem sikerült újra nyáj közelébe kerülnünk... mostanáig. Nagyon vártam, mire fogunk emlékezni.

Nem kellett csalódnom, ismét hatalmas élmény volt. Az elején azért ügyetlenkedtünk egy sort, amíg én is és Gant is előhívtuk az emlékezetünkből a régóta porosodó információkat. Először a nyáj kerülése, majd a balanszolás, először a kutya felé fordulva, hátrálva, majd a menetirány felé fordulva, Gant mögöttem is tette a dolgát. Eleinte nagyobb segítségeket, több irányítást adtam neki, majd ahogy kezdett ráérezni és én is megbízni benne, úgy hagytam egyre önállóbbá válni. Gyakorlatilag kétszer tíz perc alatt összehoztuk azt a szintet, ahol tavaly abbahagytuk. Meg kell említenem, hogy nagyon kezes, össze- illetve emberhez tartó birkáink voltak. Egyedüli malőr az volt, hogy egyikük szertetett - akár minden ok nélkül is - dacolni és szembefordulni a kutyákkal.

 

Volt néhány különösen kedves élményem is:

Harmadik körben már egy kicsit fáradtabb volt a nyáj, nem akart kijönni a karámból. Került Gant egyik oldalról, majd a másikról, de nem mozdultak. Tudni kell róla, hogy finom úriember módon bánik a juhokkal, nem ugat, nem csipked. Most viszont, anélkül, hogy bármi egyebet kértem volna tőle, látva, hogy nem mozdulnak, tudva, hogy én azt szeretném, hogy kihozza őket, rájuk toppantott, ugatott, megdöngette a karám oldalát, becsipkedett a kerítés lécei között. Nem hittem volna, hogy ennyire önálló és jó problémamegoldó tud lenni. Így hamarosan kimozdítottuk a csökönyös birkákat a karámból.

Amíg a többiek dolgoztak, addig mi egy ötven méterrel arrébb táboroztunk, Gantot lefektettem és a fotómasinával közelebb osontam a birkákhoz és az épp dolgozó pároshoz. Egyik párosnak eleinte nem akarózott sikerülni a terelő viselkedés, újra és újra odacsípés, visszafegyelmezés váltotta egymást. Gant erre egy idő után a helyben maradásból odaszaladt hozzám, lefeküdt mellém és sokat mondón rám nézett: "Hadd csináljam én, Gazdi, biztos tudnék segíteni!". Ahelyett, hogy a nyájhoz rohant volna, pedig nem figyeltem rá és nem voltam útban, mégis nekem szólt, hogy dolga lenne. Ezeket az érzéseket nem is lehet leírni vagy átadni.

Volt egy kellemetlen meglepetésünk is. Ahogy telt a nap, a birkák a karámból egyre nehezebben jöttek ki. Gondoltam, megpróbálom beküldeni Gantot, belülről biztos jobban megy neki. Arra azonban nem gondoltam, hogy a gonosz ürü aki már kint is fente a szarvát a kutyákra, csak erre várt, és egy óvatlan pillanatban nekilökte szegény csikót a karám oldalának. Gant csak nyögni tudott egyet meglepetésében, miközben nagy kerek szemekkel nézett rám, mintha azt panaszolta volna, hogy ezt tiltják a játékszabályok. Szerencsére egyéb következménye nem lett a dolognak, Gant nem vette a lelkére a támadást, így hamarosan kihajtottuk a birkákat.

 

Miután egy-egy kör végigment, hagytuk pihenni a barikat és elmentünk a kutyákkal a közeli forráshoz, ahol egy kis tavacskában még pancsolni is tudtak. Igazán idilli hely a Bakony oldalában, mészkő, medvehagyma, hatalmas bükkfák.

Mivel Gabi - a házigazda - nem nagyon ért rá segíteni (éppen vetettek ezerrel, mert a viszontagságos márciusi időjárás miatt elmaradásban voltak), ezért jobbára magunk próbálkoztunk. Miután felelevenítettük a régi tudományunkat, nekiálltunk újabb dolgokkal is kísérletezni. Próbáltam a legelésző nyájat minél távolabbról behozatni. Próbálkoztam azon dolgozni, hogy ne olyan tempóban hajtsa rám Gant a juhokat, hogy kocognom kelljen előttük. Emellett pedig szlalomoztunk velük a fák között, mentünk mindenfelé. A nap végére úgy éreztem, hogy a világból is ki tudnánk menni így. Alig várjuk már a következő lehetőséget.

A többiek is nagyon ügyesek voltak. Annyira jó látni, hogy a birkát még sosem látott kutyák a kezdeti bizonytalanság után pár másodperc alatt hogyan kapcsolnak át az ösztönös viselkedésre. Emellett azt is megtapasztaltuk, hogy nem elég az ösztön, kell mellé a gazda is, aki irányítja az eseményeket, mert anélkül káosz van. A kutya segítőtárs, aki a saját feladatát értheti nagyon profin is, de az irányítás felelősségét nem ő hordozza, hanem az ember.

Teljes galéria: Terelés, Hárskút - 2013.04.20.

Videó: Gant terel

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2406

    Megtekintve: 2388

    Megtekintve: 2052

    Megtekintve: 1958

    Megtekintve: 1950

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info