Terelő tábor

2012.08.08.

A Szarvas Tanya Portelektől 2 kilométerre helyezkedik el. A településtől földes út vezet tanyavilágon, illetve az erdőn keresztül a terelőbázisig. Portelek egy csendes kis falu, amely közigazgatásilag Jászberényhez tartozik, de tőle jó pár kilométerre van. Jászberényhez pedig közel 350km-t kell utaznunk innen, Zalaegerszegről. Nem is lenne ezzel semmi gond, mert szeretek vezetni, a kutyák is szeretnek utazni, csak az üzemanyag és az autópályadíj ne lenne olyan horribilis összeg. Hétfő délután keltünk útra, kicsit később, mint eredetileg terveztem, de az utóbbi időben ezen nem lepődöm meg. Szinte mindenhová késve, vagy épp hogy időben érkezünk, pedig régen nem volt ez így. Tehát körülbelül fél háromkor elindultunk. Kivételesen semmiért nem kellett visszafordulnunk, sikerült mindent elsőre elpakolni, illetve egy részét nem is kellett mert alig pár nappal korábban jöttem haza egy előző táborból, így ki se pakoltam, amit nem volt szükséges. Jó meleg volt, de a menetszél, később pedig az enyhe légkondi kellemes utazási körülményeket teremtett. A völgyhíd előtt pár kilométerrel volt egy kis zűr, amin vagy fél óra araszolás után küzdöttük át magunkat. Mint azt a hosszú araszolás után megpillantottuk, egy kamion fordult teljesen keresztbe az autópályán, de úgy, hogy csak a leállósáv melletti árokparton tudtunk valahogy elmenni mellette, de még így is szerencsénk volt, mert a rádióban néhány perc múlva hallottuk, hogy teljesen lezárták a pályát és kiterelik a forgalmat. Innentől akadálytalanul repültünk úticélunk felé. Az M0 is szépen folyamatosan haladt, majd miután az M5-ről is lehajtottunk, tartottunk egy két perces egészségügyi pihenőt, ami közel három órás út után a kutyáknak is jól esett. Innen már csak kb. 60km-ünk volt vissza. A táj kezdett érdekessé válni, az út néhol széles egyenes, néhol szűk kátyus volt. Valószínűleg nagy vihar lehetett előttünk, mert nagy tócsákon loccsantunk át, és a mező felett szivárványban gyönyörködtünk.

Portelekig bátran hagyatkoztam a navigációra, majd onnét egy kis bizonytalanság után megtaláltam az első szép kék táblát, amelyből utána minden elágazásban volt egy. Ezek segítségével egyértelműen el tudtunk jutni a Szarvas tanyáig. Az interneten már láttam képeket, így tudtam, hogy körülbelül mire számíthatok. Igényesen felújított és új építésű épületekből álló tanya, jó sok birka, kedves házigazdák és sok-sok élmény várt ránk.

Amikor 6 után megérkeztünk már zajlott a terelés, így gyakorlatilag egyből be is csöppentünk a pályára Ganttal, aki életében először látott birkákat. Saci (Leczki Sarolta, leginkább mentőkutyázásból lehet ismerős, mint világbajnok, de számos kutyás tevékenység mellett a terelésben is jártas, és egyébként beauceronokat is tenyészt, Gant is nála született) vezényletével próbáltuk az élénk érdeklődését bizonyos szinten keretek között tartani, de ezen az első alkalmon inkább ismerkedés, és szintfelmérés volt a cél. A diagnózis pedig az volt, hogy Gantot érdeklik a birkák, ösztönös megnyilvánulásai is voltak, a magabiztossága, belső ereje viszont még fejlesztésre vár, ahogy majd rutint szerez. Mivel én is - egy-két rövidebb benyomáson kívül - most szereztem első tereléssel kapcsolatos tapasztalataimat, információimat, érdekes volt végig követni a többi kutya viselkedését is. Voltak köztük önállóbb, magabiztosabb kutyák és olyanok is, akik még nehezen kezdtek a megfelelő módon kontaktálni a barikkal. Ez a hét folyamán aztán jelentősen megváltozott.

Este finom vacsora mellett ismerhettem meg a társaságot, akik nagy része már ismerte egymást, illetve Gantot is, hiszen, amíg gazdát keresett, Sacinál és barátainál volt ideiglenesen. Családias hangulatban 10-15-en voltunk, plusz voltak, akik csak rövidebb időre, 1-1 napra jöttek. A kaja mindig nagyon finom volt és bőséges, helyben főztek házias ételeket. Egyedüli nehézségem az elején az volt, hogy valamiféle félreértés miatt későn derült ki, hogy én nem eszem húst, így a babgulyást csak korlátozott mértékben tudtam élvezni, de a második fogás máglyarakás volt, abból repetáztam is. Esténként viszonylag korán nyugovóra tértünk, mert minden reggel 6 körül elkezdtük a terelést. Nagyon meleg volt, 9kor már alig bírtuk a hőséget a pályán, muszáj volt a friss hajnali levegőben kezdeni. Pálya alatt egyébként egy hatalmas karámot értek, nem vagyok jó terület méretek megsaccolásából, de közel fél hektár lehetett körbekerítve.

A reggeli terelésen a mi feladatunk már a balanszolás volt. Saci elmagyarázta, hogy elméletben hogyan is képzeljük el: a nyáj, mintha egy torta lenne, amelynek a két felén osztozunk a kutyával. Én az egyik felén, a kutya pedig velem átellenben helyezkedik el, és amelyik oldalról a kutya közelít felém, én elé megyek és vissza küldöm vagy zavarom, majd ezután ha a másikon jön, onnan is, középen pedig dícsérem, így végül kialakul az az egyensúly, hogy én akármerre megyek, a kutya a nyáj velem átellenes oldalán ici-pici jobbra-balra mozdulással terelgeti felém a barikat. Ez az úgynevezett gyűjtő típusú terelés. (Szakértőktől elnézést, ha pongyola vagy pontatlan infókat írok, bízom benne, hogy senki nem az én beszámolóm alapján akar megtanulni terelni.) Tehát ott tartottunk, hogy Gantnak, aki lelkesen körözött a nyáj körül tudtára kellett hoznom, hogy a torta egyik fele az enyém, és csak a másik az övé, egymás vonalát pedig nem keresztezzük. Nem mondom, hogy nem jelentett kihívást, mert ez a kívülről egyszerűnek tűnő mutatvány bent az ösztöntől fűtött kutyával azért feladatot jelentett, de szerencsére Sacitól mindig kaptuk az útmutatást, így sikerült eljutnunk odáig, hogy mindig visszaforgattam Gantot, eleinte fizikai kontaktussal, majd - először csak jobbról - utasításra is. Valahol itt zártuk le az első reggeli tréninget. Laikusoknak talán meglepő lehet, hogy egy kipihent ösztönerős kutya is 5-10 perc gyakorlás után teljesen kipukkad, elfárad. Voltak olyanok is, akik már előttünk jártak, nem most láttak először birkát, így arról is képet kaphattam, hogy mi a cél, milyen irányba kell majd haladnunk.

Minden napra szervezett Saci egy bónusz programot a reggeli és esti terelés közé. Kedden ez őrző-védő volt Cofival (alias Rácz Attilla), aki amellett, hogy rendszeresen együtt dolgozik Saciékkal, segéd az érdi Eb-Dorádó kutyasuliban és benne van az idei FCI VB magyar válogatottban is. Ő egyébként segédelte is Gantot, mielőtt hozzám került volna. A hatalmas kánikula ellenére jó és hasznos program volt az őrző-védő, kaptunk ötleteket, milyen irányba mehetünk tovább Ganttal. Emellett élmény volt látni őrző-védőzni Costaud-t is, aki Gant apja és rendelkezik azzal a keménységgel és magabiztossággal, amit Gantból egyelőre kicsit hiányolok. Délutáni csendes pihenőre túl sok időnk nem volt, de talán az első napokban még annyira nem is hiányzott, mert hajtott bennünket az információéhség és a tanulni vágyás. Találkozhattam Gant anyjával, is, Soleil-el, akitől egy csomó dolgot örökölhetett Gant, mert nagyon hasonlítanak. Vékony, egyelőre talán kissé szukás fejét, füleit, bájos tekintetét... Mikor Saci kiengedte a 8 kutyáját és még csatlakozott hozzájuk innen-onnan egy-kettő, a nagy futkározás magával ragadta Gantot is. Tudni kell, hogy a beauceronok, legalábbis akiket eddig volt szerencsém megismerni, eléggé... hogy is fogalmazzam tramplik :) így nem ritka, hogy összeütköznek, vagy kicsit közel szaladnak el egymás mellett, amivel elsodorják egymást, így kifejezetten vicces dolog látni a sok fekete ördög kavargását. Általában akkor van csak baj, ha közéjük keveredik valami más fajta is, aki nincs felkészülve erre a stílusra. Öt-hat éve még talán kitértem volna rá, de ma már szerencsére ez a természetes nekünk is, hogy a sok kutya korra, nemre, vérmérsékletre tekintet nélkül jól összefért egymással. A népszigetis tábor mellett ez szintén egy olyan tábor volt, ahol - bár családiasabb létszámban, de teljesen természetesnek számít, hogy a kutyák szabadon vannak, kijönnek egymással és a gazdi tudják kezelni őket.

No de ugorjunk vissza a fő irányvonalhoz, a tereléshez hiszen kedd este is tereltünk... volna. No de egy olyan nyájat kaptunk, amivel még Darwin, Saci profi terelő border collie-ja is megizzadt, mert nem tartottak össze, nem tartottak az ember felé sem, hanem csak futottak szanaszéjjel. Így ez az alkalom nekünk kimaradt, sebaj, majd reggel.

Így a következő, reggeli edzés volt a harmadik. Az első volt az ismerkedés, a második a balance alapjai, a harmadik pedig láss csodát: a szinte teljesen meglévő balance. Itt nyert értelmet igazán a látens tanulás, mert gyakorlatilag edzésről edzésre léptünk egyet fel a lépcsőn, és amivel az előző edzésen küzdöttünk, amikben tanácsot kértem, kérdéseket tettem fel, azok a következő edzésen meg is voltak. Ez varázslatos élmény. Gant balanszolt, bár még egyáltalán nem finom mozgással, de vissza tudtam fordítani mindkét oldalról és szépen hozta rám a birkákat, bár még rendesen megizzadtam a munkában. Azt hiszem, ehhez az edzéshez tartozott az a kérdés, amit egy rutinosabb párost figyelve tettem fel: mégpedig mi kell ahhoz, hogy a kutya, ne csak az én határozott utasításomra forduljon, hanem akár nekem háttal is szépen önállóan hozza a nyájat. Láss csodát este már nem volt létjogosultsága a kérdésnek, mert előre nézve is dolgozott Gant úgy, hogy a pásztorbottal egyik kezemből a másikba jeleztem neki, hogy mit várok tőle. Persze ennyire simán azért nem ment, apróbb hibák folyamatosan voltak, de a lényeg az, hogy magabiztosan lépkedtünk felfelé a terelés elméleti lépcsőfokain. A szerda délelőtti program obedience volt, Urszó Béla obedience versenyző és Illés Anita, aki beauceronnal obediencezik, jöttek el hozzánk egy kis ízelítőt adni. Sajnos nagyon meleg volt, így túl sok bemutatóra nem volt alkalom, de pár dolgot azért így is megtudhattunk. Én mindenesetre már korábban célul tűztem ki, hogy az októberi magyar bajnokságon elindulunk kezdő szinten, ha sikerül, Árpikutyával és Ganttal is. Addig persze sok minden lehet, de célnak jó lesz.

A korai kelések, a sok program és a nagy kánikula kb. ekkorra kezdett kimerítőleg hatni rám, így jól esett egy kis csendes pihenő délután. Azt eddig nem is említettem, hogy mi a helyzet Árpikutyával, aki szintén ott volt velem, de feltételezhető vadászkutya felmenőire tekintettel nem erőltettem nála a terelést, pedig ki tudja, lehet, hogy neki is menne. A terelés időszakában ő szépen pihent a helyén, de azon kívül ő is ott volt velem és tette a dolgát, vagyis pofátlanul kunyerált, labdákat gyűjtött, ugatott és simogattatta magát. De egyébként teljesen jól viselkedett :) Amikor késő délután előtámolyogtam a sátramból láttam, hogy agility pálya is van feltéve, de épp a végére érnek a gyakorlásnak. No nem baj, úgy is lesz mit csinálnunk, hiszen jött az esti terelés. Elkezdtük tudatosan mozgatni a nyájat a pályán. Innen oda, oszlopot, karót megkerülni stb. Nagyon ráéreztem az ízére, szuper volt, hogy Gant segítségével irányítani tudom ezt a sok élőlényt. Az esti menü rakott krumpli volt, nekem külön kolbász helyett cukkinivel, nagyon finom volt és külön nagyon jól esett, hogy a különleges igényeimmel sem szenvedtem hátrányt, sőt! Csütörtökön is haladtunk tovább, egyre magabiztosabban felvettük a nyájat, mozgattuk a pályán mindenfelé, majd letettük őket legeltetni. Egy érdekes megfigyelést is tettem, mégpedig azt, hogy a befejezés furcsa módon hasonlít egy kicsit az őrző-védőhöz. Ott az utolsó fogásnál, ha a kutya megszerzi a zsákmányt, akkor azzal lefutunk és biztonságos helyre visszük, ahol várunk egy kicsit, hogy a kutya megnyugodjon. Itt a terelésnél is némiképp hasonló a vége. Rátereljük a birkát a kerítésre (én a kerítés mellett állok), a kutyát pedig lefektetem a birka mellett és ebben az állapotban megnyugszik a birka is és a kutya is meg persze a gazdi is jó esetben. Azért van ez így, mert a kerítés miatt nem fognak elmenni a birkák és a kutya meg fog bízni abban, hogy itt már nélküle is meg tudom tartani a nyájat, így megtette a dolgát. A napközbeni bónusz program frisbee volt, Szép András Európa-bajnok és Mihályfi Szandra vezényletével. Először mi, kétlábúak tanultuk meg a frisbee fogását, alapvető dobástechnikákat, majd egy csapatjátékot játszottunk (ultimate), ezután jöttek a kutyák. Mivel ekkorra már a folyamatos ter(h)elés miatt nagyon fáradtak voltak a kutyák, Saci azt javasolta, hogy a terelés idején kívül ne bóklásszanak, heverésszenek kint, köztünk, hanem tegyük el őket pihenni. Így úgy döntöttem, hogy Gantnak meghagyom az energiáit a terelésre, a frisbee-t pedig Árpikutyával próbálom ki. Megállapítottuk, hogy van tehetsége hozzá, csak gyakorlás kérdése. Miután ismét jól kidöglöttünk a melegben, jött az esti terelés, szerencsére Gant a hosszútávú fáradtságon kívül viszonylag kipihent volt, így tudtunk dolgozni. Teljesítménye alapján arra jutottunk, hogy a következő edzésen kipróbálhatjuk élesben is, odakint a mezőn, a hivatalos munkavizsga feladatokban. Így izgalommal vártuk a másnapot.

Ahogy terveztük, péntek reggel már kint dolgoztunk. A vizsga egy kb 3x3m-es karámból kihajtással kezdődik, aminek az ajtaját kinyitom, a kutyát mögé küldöm, ő pedig ezáltal rám tolja a birkákat. Kb. itt az elején egy kicsit el is akadtunk, mert Gant nehezen kerülte meg a karámot, és mire megkerültettem vele, a birkák már jó messze kiszaladtak (vonzotta őket a nyáj nagyobbik része is, amelyik kicsit messzebb legelészett). Többszöri próbálkozás és segítség után továbbléptünk a következő feladatra. Vittük a nyájat szlalomban, nyolcasban, legeltettünk, majd visszatereltük őket a karámba a vizsgán meghatározott koreográfia szerint. A végére Gant teljesen elfáradt. Ez azon is látszott, hogy a birkák alig tartottak tőle távolságot. Mindenesetre még egy-két napos gyakorlás, és akár fel is tudunk készülni a munkavizsgára. Azonban ez a péntek volt hivatalosan az utolsó napunk, napközben a csapat nagy része össze is pakolt és haza is mentek. Mi még maradtunk, szombat hajnalra terveztem az indulást, mert beneveztünk Dunakeszire, Móricz Matyi 2x2 napos őrző-védő segéd szemináriumára is. Így utólag már úgy gondolom, hogy a jóból is megárt a sok és ilyen fáradtan nem kellett volna. Szóval a többiek hazamentek, néhányan még maradtunk, de még hazamenetel előtt készítettünk egy nagy csoportképet. Küzdenünk kellett érte, mert sok kutyához kevés gazdi volt és tűző nap, de végül sikerült.

Délután pedig jött a háború. Az egész hetes tikkasztó kánikula méltó befejezéseként iszonyú dörgéssel, viharos széllel és jeges esővel érkezett az elemek harca. Kő kövön nem maradt, a könnyebb dolgokat a szél kapta fel, a nehezebbeket a víz mosta el, a még nehezebbeket pedig velejéig áztatta. A filagória alatt is, ahová a főhadiszállásunkat berendeztük, a nagy szél miatt szinte minden elázott. Ebben a nagy robajban Gant az asztal alá húzódott, ahová viszonylag kevéssé vert be a víz, Árpikutya pedig a maga laza céltudatosságával sétált ki-be, éppen ahol egy chips-es zacskót, vagy ropis dobozt vitt magával előbb a szél, majd a víz, ő szorgalmasan takarította, ami ehető volt, cseppet sem zavartatta magát a körülötte tomboló zivatartól. Miután a csata elmúlt megkezdtük a helyreállítást, szerencsére a sátrak magasan voltak, enyhe lejtőn, és fák alatt, szélvédetten, így azok jól bírták, viszont volt autó, amelyik laza homokban parkolt, a víz miatt jócskán belesüllyedt, és úgy kellett közös erővel kitolni. Amire csak később döbbentünk rá, hogy nincs villany és emiatt víz sem (villany hozza fel a kútból a vizet). Izzadtságtól ragacsosan, majd sártól cuppogósan ezek nem túl jó kilátások. Mint megtudtuk hat villanyoszlopot tört derékba a vihar. Kemény fából faragtak minket, így gumicsizmát húztunk és belevágtunk az utolsó, péntek esti terelésbe, ekkor már nem voltunk sokan, viszonlyag hamar végeztünk. Ganttal megkoronáztuk egész hetes munkánkat, mert nagyon koncentráltan és ügyesen dolgozott. Le a kalappal előtte és Saci előtt is, aki a nyolc kutyája és a két éves Levi mellett mindenkivel türelmes, segítőkész volt és végigkormányozta ezt a szuper tábort. Este gyertyafénynél vacsoráztunk és maradék itatós vízben mosakodtunk, majd nyugovóra tértünk.

Másnap kora hajnalban indultam, hogy odaérjek Dunakeszire. Nyűgösen, fáradtan vágtam bele a következő programba. A tanyavilág, az egész hetes családias hangulat után furcsa volt a város és a szeminárium. Alapvetően nem volt rossz, de mégsem tudtam úgy hasznosítani, ahogy egyébként lehetett volna. Mindenesetre végigcsináltunk, Matyitól is sok okosat tanultunk, Gant és Árpikutya is őrző-védőztek, de rajtuk is látszottak az egész hetes igénybevétel nyomai.

Csupa jó élménnyel gazdagodtunk. Csodálatos természeti környezet, aminek a közepén fullextrás tanya, kedves és figyelmes házigazdákkal, akik tényleg odafigyeltek és nyitottak voltak a vendégeik igényeire. Saci rendkívüli teherbírásról és idegrendszerről tett tanúbizonyságot. Hiszen, mint egy két éves gyerkőc édesanyja, nyolc jelenlévő kutya gazdája, egy terelős tábor oktatója és egyben főszervezője állt helyt egyszerre, és nem is akárhogy, hiszen mindannyiunknak segített és a rendelkezésére állt, végig türelmes és segítőkész volt. Nem sok olyan emberrel találkoztam, aki ennyi energiával bír. A társaság is szimpatikus volt, a kutyákkal együtt. Jó volt látni a sok beauceron-t, szélesebb képet kapni a fajtáról, továbbá megismerni Gant rokonságát. Rengeteget tanultam, nem csak terelésről, hanem sok egyebet is. Bízom benne, hogy még lesz hasonló lehetőségünk a jövőben is.

Teljes galéria: Terelő tábor - Szarvas Tanya - 2012.07.30. - 08.05.

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2427

    Megtekintve: 2413

    Megtekintve: 2075

    Megtekintve: 1979

    Megtekintve: 1972

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info