Újabb erdei élmények

2010.11.15.

Alaposan kihasználjuk a novemberi vénasszonyok nyarát kutyázás szempontjából. Amikor nem kutyasulis elfoglaltság miatt, akkor saját kutyákkal vagyunk kinn. Tegnapelőtt végre lezártuk az őszi tanfolyamokat, négy csoportom vizsgázott le. A három alapfokos csoportban mindenki sikerrel teljesítette a vizsgakövetelményeket, a középfokon már voltak bukások. Mindent egybe vetve egy egyáltalán nem hiba nélküli, de abszolút vállalható szezont zártunk, nem feledve azt sem, hogy ekkora terheléssel még nem vittem szezont.

A sok foglalkozás miatt voltak napok, amikor alig maradt időm a saját kutyáimra, ezt más napokon próbáltam kompenzálni valamelyest. Árpi kutyával rendületlenül járjuk az erdőt, újabbnál újabb élményekkel gazdagodva. Jártam vele lóháton sötét éjszaka, esetledett ránk fenyvesben, riasztottunk fel fácánt, őzet... n

Elkezdtem vele egy "kötődési tréninget" amely a Tükör módszer egyik legfontosabb, alapvető technikája. Nagyon röviden arról szól a dolog, hogy nem otthon, vacsora időben, tálból kap enni, hanem ingergazdag környezetben, akkor ha együttműködik. Az sem baj, ha nincs mindennap "közös vadászat", hiszen a kutyák számára sokkal természetesebb a természet kiszámíthatatlansága, mint az a rendszer, hogy minden nap, pontban este 6-kor vacsoraidő. Mindig a megszokott időben, a megszokott helyén, a megszokott tálból jár a kaja. Ennyi erővel automata kajaadagológépek is lehetnénk. Ellenben az említett módszer során a közös akció során, mindig máshol, lehetőleg izgalmas környezetben, tőlem kapja a napi betevőjét.

No de mire is jó ez? A nevében benne van: kötődést erősít. Miért és kinek kell kötődés? Jó esetben minden gazdához kötődik a kutyája. Ha a kutya boldogan eljátszik, elszaglászik a parkban hosszú percekig úgy, hogy a gazda elbújt, nincs már jelen, akkor például komoly baj lehet a kötődéssel. Ideális esetben el sem tudok bújni a kutyám elől, vagy ha mégis, néhány másodperc múlva már rohan keresni. (Ez persze nem vonatkozik arra, amikor szándékosan akarom egyedül hagyni a kutyát.)

Árpi kutyában alapvetően nagyon hamar kialakult a kötődés irányomban. El is voltam ámulva tőle, hogy mennyire. Azonban akadtak helyzetek, amikben ez mégsem érvényesült kellő mértékben. Ilyen volt nyáron a víz és a pancsoló kutyák, emberek. A kutyaiskolában vagy bárhol a labda és egyéb apport játék. Az erdőben a vadak. Ezek mindig elvitték tőlem és gyakran okoztak kellemetlenséget. Eddig főképp tekintélyt próbáltam szerezni több-kevesebb sikerrel. Emellé most a kötődésen is próbálok dolgozni.

A tapasztalataim alapvetően jók. Egy barátom lovakat tart és van, hogy a sötétben hozza be őket a legelőről, őt kísértük el náhányszor. Szőlőhegyes, erdős vidéken mentünk a lovakért gyalog és jöttünk vissza lóháton. Velünk jöttek a kutyák is. Az esemény alatt nem is kellett semmit sem szólnom, Árpi kutya jött kísért szépen minket, tette a dolgát.
Egy másik esetben már szürkület volt, amikor el tudtam indulni sétálni. A közeli fenyvesbe mentünk, ahol még sötétebb volt. Itt esett meg az a történet, hogy Árpi kutya tőlem balra bóklászott 5-10m-re, előttem jobbra pedig csörtetés hallatszott kb. 20m-re. Őzek lehettek. Árpi meg is indult feléjük, de mivel a közelemben kellett elhaladnia, egy nyugodt, de határozott hívás elég volt neki. Az együttműködéséért "meg is osztottam vele aznapi zsákmányomat", miután evett, útjára engedtem. Ő el is szaladt az őzek nyomán egy darabig, majd amikor úgy érzékeltem, hogy nem csak az ő csörtetését hallom, akkor ismét hívtam. Itt már nem volt elég egy hívás, de végül visszajött többszöri hívásra, így miután mellettem maradt, megint megosztottam vele a kajámat.

A harmadik esemény ma reggel történt, sűrű erdőbe mentünk, amerre eddig még nem jártunk. Hosszú ideig a legnagyobb békességben jártuk az erdőt, majd egyszer csak Árpi elindult egy nyomon. Én rögtön bebújtam a bozótba, hadd aggódjon egy kicsit, ha majd visszajön és nem talál. Nem is kellett sokáig várnom, hallom, hogy csörtet visszafelé. No de a bozótból nem ő bukkant elő, hanem egy szépséges őzike. El is szökdécselt felfelé a szomszédos domboldal irányéba, utána nem sokkal lemaradva jött az ebem is. Előugrottam, rákiabáltam. Ő pedig szaladt tovább. Hát van még min dolgoznunk. A tekintélyem ebben a helyzetben kevés volt. Leültem egy tuskóra és várakoztam. Nem telt két percbe és hallom Árpit loholni visszafelé. (A kötődéssel talán akkora gondunk nincs, mindenesetre a tréninget csináljuk, mert sokkal egészségesebb lét egy kutyának, mint a civilizáció automatizmusa.) Miután ivott a pocsolyából és tett két-három kört, leheveredett mellém. Egy szót sem kellett hozzá szólnom. Kis idő múlva tovább indultunk és hazáig egy hangos szót sem kellett szólnom neki.

Hát így állunk most. Kockázat nélkül nincs előrelépés, ezért néha elcsúszások is előfordulnak, de minden jó, ha a vége jó, és eddig mindig az volt. Írtam mindezt november 15-én, a házam tornácán, egy szál pólóban és olyan napfényben, hogy alig látom a monitort. Ja és közben inkább melegem van, mint fázok. Az ebek is itt napoznak körülöttem. Azt hiszem, be is csukom a számítógépet és előveszem a könyvemet, melyben Cey-Bert Róbert Gyula repít el a laoszi őserdőkbe...

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2421

    Megtekintve: 2405

    Megtekintve: 2069

    Megtekintve: 1974

    Megtekintve: 1967

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info