A falka új tagja

2010.04.19.

Vasárnap délután érkezett. Kissé kómásan a nyugtatótól, amit azért kapott, mert nyugtalan volt az autóban és a kísérői inkább ezt a megoldást választották. A kábulat ellenére egyből jött-ment, keresett-kutatott. Már előzőleg kétszer találkoztunk vele, Jackkel is összeismertettük a biztonság kedvéért. Így most már ismerősökként köszönthettük egymást.

Hamar kiderült, hogy mennyire fáradhatatlan és nyughatatlan, főleg Dzsinn és Jack mellett. Egy pillanatra nem lehet egyedül hagyni, mert akkor tombol. Attól tartok, hogy ezzel lesz egyelőre a legtöbb dolgom, mert a tiltást, a behívást már most jól érti. Teljesen rá van kattanva a kajára, játékra, leginkább a labdára és hasonlókra. Éppen ezért egyelőre a labdát és társait hanyagoljuk, nem akarom, hogy a kapcsolatépítés helyett egy labdaadogató gép szerepébe kerüljek. Így maradunk a klikkerezésnél, és a húzogatós játékoknál, ahol a kontaktusom sokkal nagyobb a kutyával.

Ma reggel elkezdtem neki a szemkontaktust klikkelni. Elvileg már kondícionálták ideiglenes gazdái és gyakorlatilag is úgy tűnik, a klikk hangra egyből figyel. Viszont a szemem helyett eleinte inkább a kajás zsebemet és a kezemet figyelte. Ezen viszonylag hamar túl jutottunk, így a szemkontaktus tanítását sikeresnek ítéltem, persze még csak az elején vagyunk ennek is. Második gyakorlatunk a pálcakövetés azaz "targeting" volt. Ezzel már nem ment olyan könnyen a dolog, lehet, hogy az előző gyakorlat bekavart, mert a pálca iránt nem nagyon érdeklődött, ellenben a szemkontaktussal próbálkozott. Azért próbáltam formálással rávezetni a pálca érintésére, de a mai első alkalmon az érintésig nem jutottunk el. Legközelebb ezzel kezdjük.

Klikkerezés után nyomkövetni mentünk. Lefektettünk a két rutinos ebnek egy-egy nagyobb nyomot. Nem olyan hatalmasat, mert már két éve nem nyomkövettünk. Körülbelül a K99 5-ös vagy az IPO 1-es szintjének feleltek meg. Utána raktam Árpinak három szimatkatlant, egyre elnyújtottabbakat. Vártunk pár percet és el is kezdtük a kidolgozást. Élete első katlanjában a lemutatás és megbíztatás után megértette, hogy ha szimatol, akkor kaját talál, így össze is szedegette a falatokat. A második katlanhoz már húzott, minél előbb oda akart érni. Ez már kicsit nyújtottabb volt. Nem is szedett fel minden falatot a lelkesedése okozta sietség miatt. A harmadik katlan, már inkább egy rövidke egyenes volt, amin nagyon határozottan és bíztatás nélkül ment végig. A legnagyobb nehézségem az lesz vele, hogy legyőzzem a kísértést, hogy rövid időn belül egyre nehezebb és nehezebb feladatok elé állítsam, kellő alapozás nélkül.

Dzsinn és Jack mintaszerűen teljesítette a feladatát, meg sem látszott a két év kihagyás. Sút, azok a hibák, amik megvoltak bennük 2 éve, mint ha el is múltak volna. Jack nem tett egy plusz kört törésnél, hanem lassítás nélkül, mintaszerűen vette a derékszöget. Dzsinn is kiegyensúlyozott tempóval, magabiztosan ért el a végére. A tárgyak jelzése is korrekt volt. Lehet, hogy Árpi kutya tréningje mellett velük is újra felkészülünk vizsgákra.

Most itt hevernek körülöttem, hallgatják a billentyűk csattogását, Jack álmában talán valami nyulat kerget. Készítettem néhány képet is, a minőségük nem a megszokott, mert Árpi kutya még nem tud helyben maradni, sőt nyugton maradni sem.

Megtekintve: 569

Megtekintve: 536

Megtekintve: 549

Megtekintve: 512

Megtekintve: 526

Megtekintve: 511

Megtekintve: 534

Megtekintve: 520

Megtekintve: 559

Megtekintve: 541

 

Összesen 10 kép tartozik a cikkhez.

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2389

    Megtekintve: 2372

    Megtekintve: 2032

    Megtekintve: 1944

    Megtekintve: 1936

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info